A karúszók és az úszógumik egyetlen család nyaralásáról sem hiányozhatnak, ahol a gyerekek még nem rendelkeznek megfelelő, és magabiztos úszó tudással

Az úszógumikat három nagy részre lehet osztani. Az első csoportba a legkisebbek számára készített bébi úszógumikat lehetne sorolni, amelyeknek a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy az úszógumi közepe nem teljesen lyukas, hanem egy megfelelően kialakított rész található középen, ahol a kicsik a lábukat ki tudják dugni, így a szülőknek nem kell attól tartani, hogy a gyerkőc szó szerint átesne az úszógumi közepén. Természetesen fontos megjegyezni, ettől még teljes figyelmem szükségeltetik a szülők részéről az esetleges balesetek elkerülése érdekében.

A második nagy csoportba a hagyományos úszógumik tartoznak. Ezeket a nagyobb gyerekek számára találták ki, akik a felfújható gyűrű közepében kényelmesen el tudnak lenni, a két karjuk pedig megakadályozza, hogy átcsusszanjon a gumin. Ezeknek a gyermek úszógumiknak a választéka rendkívül széles, hiszen találni közte olyat amely felfújást követően egy állatfigurával is kiegészül. A különféle színekkel és mesefigurákkal díszített úszógumik is nagyon népszerűek, hiszen a gyerekek így a pancsolás során a kedvenc mesefiguráikkal lehetnek körbevéve, ami sok esetben a víztől való félelmük legyőzésében is nagy segítséget jelent.

Végül, de nem utolsósorban szót kell ejteni azon úszógumikról, amelyek a nagyobbak vagy akár a felnőttek részére készülnek. Ezeknek természetesen már közel sem az a célja, mint a gyerek méret esetében, sokkal inkább a szórakozást és a pihenést hivatottak szolgálni. Ezekbe az úszógumikba kényelmesen akár bele is lehet ülni, illetve sok esetben ezek az úszógumik kapaszkodókkal is el vannak látva, ami további lehetőségeket kínál a vízben való bolondozás terén.

A karúszók az úszógumikhoz hasonlóan a gyerekeknek kínál lehetőséget arra, hogy könnyebben megbarátkozzanak a vízzel, és hogy megtanulják az úszás alapjait. A karúszókat a gyerekek felkarjára lehet felhúzni, így ami segít nekik a felszínen maradni. Akárcsak az úszógumik esetében, a karúszók között is számtalan olyan található boltunk kínálatában, amelyeket a legnépszerűbb Disney és egyéb mesehősök díszítenek. A karúszók esetében is lényeges azt megjegyezni, hogy mivel nem szolgálnak teljes mértékű biztonsággal a gyerekek részére így a szülői figyelem és felügyelet elengedhetetlen a szülők részéről.

A boltunk kínálatában található karúszók és úszógumik mindegyike erős strapabíró anyagból készült felfújható kivitel, így nyaralás és strandolás esetén kiváló választás a kis helyigénye, illetve a vízben való hasznossága miatt. Ráadásul a nagyobbaknak szán kivitelek rengetek szórakozás lehetőségét rejtik magukban.

Úszógumik, karúszók21 termék elérhető