A gumimatracok a strandok és a vízpartok egyik legkedveltebb kelléke, hiszen a vízben épp oly hasznos, mint amilyen kényelmes a parton, így egyetlen nyaralásról sem hiányozhat

A felfújható strandjátékokat gyártó cégek kínálatában megannyi különféle gumimatracot találhatunk. A legelterjedtebb matracok a klasszikus fekvő és párna résszel ellátott darabok, amelyek között színben és formában, és persze vastagságban is igen széles kínálattal rendelkezünk, így kényelmesen válogathat akár gyerekek akár felnőttek számára szeretne vásárolni, ráadásul a legkedveltebb mesehősöknek hála akár fiús akár lányos kivitellel is kedveskedhetünk a gyerekeknek.

A hagyományos matracok mellett igen elterjedtek azok a változatok is, amelyek fotelkét szolgálhatnak a víz felszínén lebegve, így kényelmesen sütkérezhetünk a nyári napsütésben, és közben ha kell, egy pillanat alatt felfrissíthetjük magunkat azzal, hogy a vízbe csobbanunk. Ezek a matracok sok esetben gyári kialakítású fogódzkodókkal rendelkeznek, ami nagyban megkönnyíti a felfújt állapotban történő szállításukat, hiszen ezek a matracsokk sok esetben vastagabb és erősebb anyagból készülnek a nagyobb strapabíró képesség érdekében. Szintén az ilyen kialakítású matracok között találunk olyat, amely alkalmas arra, hogy akár motorcsónakkal vontatható legyen. Az ilyen matracok sokkal erősebb anyagból készülnek, és körben gyárilag kialakított szemeken keresztül egy kötéllel rendelkezik, hogy ne egyetlen ponton kapjon túl nagy erőhatást. Ezek a darabok minden esetben a nevükben és a leírásukban is utalnak rá, hogy motorcsónak mögé lehet kötni.

Végül, de nem utolsósorban ebben a kategóriában találjuk meg a felfújható fotelmatracokat és úszószigeteket is. A fotelmatracok ideális választások, ha az ember az élő víz partján sem szeretné nélkülözni a kényelmet, hiszen ezek a matracok nagyszerű ülőalkalmatosságok is egyben, és persze sokkal kisebb helyet foglalnak szállítás közben, mint egy napozóágy vagy kempingszék. Az úszószigetek pedig igazi lazulós élményt tesznek lehetővé, hiszen a víz felszínén ringatózva napozhatunk úgy, hogy egyszerre élvezzük a víz hűsítő hatását és a nap barnító meleg sugarait. Az úszószigetek és a matracfotelek esetében is sokszor találkozhatunk a gyártók részéről olyan előrelátással, hogy a matracon előre kialakítanak egy vagy több helyet is az üdítő vagy épp egy hűsítő sör számára, így a vízen való ringatózásunkat még akkor sem kell megszakítanunk, ha a medence vagy a tó közepén megszomjaznánk.

Mindent összevetve a gumimatracok praktikusságához, és kényelméhez nem férhet kétség, így egyetlen nyaralásról sem hiányozhatnak, hiszen szállítás közben szinte alig foglalnak helyet, azonban a vízparton és a vízben nagyszerű szórakozást kínálnak, és a komfortérzetünket is jelentősen megnövelik.

Gumimatracok17 termék elérhető