A 100 és 499 darab közötti puzzle készletek összerakása már jóval nagyobb kihívást jelent, mint a 100 darab alattiaké, ám ez már magasabb életkort és nagyobb türelmet is kíván

A 100 és 499 darab közötti puzzle-ök főként 5 és 10 éves kor közötti, vagy e fölötti gyerekeknek ideálisak, akik már nagyobb türelemmel bírnak a kicsiknél és képesek átlátni a komplexebb feladatokat is. A puzzle az egyik legideálisabb játék arra, hogy a gyerekek fejlesszék a gondolkodásukat, tér és színérzékelésüket valamint a logikai problémamegoldó képességüket. A puzzle összerakása során fel kell tudniuk ismerni az egymás mellett helyet foglaló alkotóelemeket és szín valamint forma alapján azonosítva azt a megadott elem/elemek mellé kell illeszteni őket. A szépen lassan körvonalazódó kép aztán a végén összeáll egy csodálatos alkotássá, ami remek sikerélményt biztosít a kicsik számára. Néha ehhez a művelethez a szülő felügyeletére és segítségére is szükség lehet az első lépéseknél, ám pár puzzle összerakása után már garantáltan minden gyermek egyedül fog tudni dolgozni és akár 500 alkotóelem feletti képeket is ki fognak tudni rakni.

A puzzle-ök minden esetben tartalmaznak egy referenciaképet arról, hogy összeállítás után hogyan kell majd kinézniük, így a gyerekek akár menet közben is ellenőrizhetik, hogy jó helyre kerültek e az egymáshoz nagyon hasonló elemek. Persze ezeket a gyártó igyekszik úgy elkülöníteni, hogy lehetőleg csak a saját helyükre passzoljanak. Az összeállított kép elemei gyakran tökéletesen egymásba simulnak, hogy kirakás után akár a falra is fel lehessen őket függeszteni. Az olyan gyártók, mint a Trefl igyekszenek a legmodernebb nyomtatási és vágási eljárásokat felhasználni a makulátlan végeredmény érdekében. A 100 és 499 darab közti puzzle-ök elemei már kisebbek és a képek is jóval nagyobbak lehetnek, mint a kisebb készleteknél, ami a darabszám mellett plusz kihívást jelent. A gyártók minden esetben feltüntetik az összerakott kép méretét, de gyakran a puzzle alkotóelemekét is, hogy segítsék a döntést. Puzzle választásánál minden esetben érdemes figyelem bevennünk a rendelkezésre álló helyet, ahol a gyermek játszani tud vele.

A 100 darab feletti 3D puzzle-ök között olyan különlegességeket találnak az érdeklődők, mint a Titanic hajó, a Burj Al-arab vagy akár a magyar vonatkozású parlament, melyeket mindenki szívesen tesz ki otthon a szobájába dísznek. A 3D puzzle elemei tökéletesen illeszkednek egymáshoz, ragasztást és festést nem igényelnek és az összerakási útmutatóval bárki kirakhatja őket.

Amennyiben Puzzle-t keres gyermekének vagy magának, akkor a 100 és 499 puzzle alkotóelemmel rendelkező készletek kategóriájából bátran válogathat kedvére.

100 - 499 darabos puzzle228 termék elérhető