A Fekete Péter kártyajáték talán a legismertebb játék, ami a gyerekek számára is könnyen megtanulható, emellett rendkívül izgalmas játékélményben részesíti őket

A Fekete Péter kártyajáték meglepően nagy múltra tekint vissza, hiszen egyes feljegyzések szerint 1874 óta létezik a játék, de ha nem is ennyire konkrét az időpont, abban minden forrás megegyezik, hogy még az 1900-as évek előtt már elterjed ez a kártyajáték. Noha akkoriban első sorban ivókban játszották, annak eldöntésére, hogy ki fizesse a következő kört, mára első számú gyerekjátékká lépett elő.

A játék szabályai rendkívül egyszerűek. Az osztó kiosztja a játék mind a 25 lapját a játékosok között. A játékosok párokat próbálnak alkotni, és ha sikerül, akkor azt letehetik a kezükből. A játék az óramutató járásával megegyező irányban halad. A sorra kerülő játékosnak pedig húznia kell egy lapot a társától, és ha a kihúzott lapnak a párja szerepel a kezében, akkor azt a párost leteheti a kezéből. Ezután a soron következő játékosnak kell húznia, és így tovább. A játékot minden olyan játékos megnyeri, akinek sikerült az összes lapjától megszabadulnia, és az egyetlen vesztes az a játékos akinek a kezében ott maradt a pár nélküli Fekete Péter lap.

Mint látszik a játék rendkívül egyszerű, és szinte bármilyen kártyával lehet játszani Fekete Pétert, ahogy azt a kezdetekben tették is, a francia kártyából kivették a figurás lapokat, csak a számok és az egyik fekete dáma maradt a pakliban. A párosítás a piros és fekete azonos értékű számok párosításából állt, és a végén az vesztett akinél a Fekete Dáma maradt. Természetesen a gyerekeket a römikártya egyhangú lapjainál sokkal jobban megfogja az egyes meseszereplőkkel díszített paklik. Ezzel a ténnyel persze a gyártók is tisztában vannak, így mára szinte nincs is olyan téma, amelyből ne készült volna Fekete Péter játék.

A gyerekek körében a Walt Disney mesefilmek nagyon népszerűek, így nem csoda, hogy szinte minden mesefilmből készül egy Fekete Péter kártya. Olyan klasszikusoktól kezdve, mint a Micimackó, a Hófehérke, és a Mickey egér az egészen újabb Némo nyomában, a Merida a bátor és a Dínó tesó mesefilmekig minden megtalálható a kínálatban. Azonban nem csak a klasszikus mesefilmek, hanem az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Marvel szuperhősöket felvonultató kártyákkal is találkozhat az ember. Igazából, már a klasszikus, téma nélküli kiadványok azok amelyek ritkaság számba mennek.

Összességében elmondható, hogy az évek múlásával a Fekete Péter kártya mit sem veszített a népszerűségéből, sőt a számtalan változatnak köszönhetően mindenki megtalálja azt a fajtát, ami a neki a legkedvesebb.

Fekete Péter kártyák25 termék elérhető