Noteszekre és jegyzettömbökre mindig és mindenhol szükség van, hiszen ezek nélkül az ember hajlamos elfelejteni dolgokat, míg a noteszbe felírt dolgok nagyszerű emlékeztetők

A noteszek és jegyzettömbök talán a legváltozatosabb képet mutatják áruházunkban, hiszen ezen termékek mind megjelenésükben, mind felhasználásukban nagyon széles skálán mozognak. Éppen ezért a noteszokkal megcélzott közönség is nagyon tág. A legkisebbektől a felnőttekig, fiúknak és lányoknak egyaránt szükségük van noteszre. Éppen ilyen széles a felhasználás is, hiszen a rajzolástól kezdve az emlékeztetők feljegyzése egészen a naplók vezetésig mindenre találni megfelelő füzetet ezen termékek között.

Mint általában ezen termékek között is érdemes nagyobb csoportokról beszélni, hiszen a kínálat sokszínűsége nem teszi lehető, hogy minden egyes termék fajtáról külön szót ejtsünk. Első sorban természetesen a gyerekek számára készült jegyzetfüzeteket érdemes megemlíteni, hiszen ezek fedik le a kínálat legnagyobb részét. Ezen füzetek között olyan népszerű Disney mesefigurákkal díszített darabokat találunk, mint Minnie egér vagy a Jégvarázs mesefilm hercegnői Elza és Anna. Természetesen a fiúk számára is találni megfelelő mintájú füzetet, hiszen a Mancs őrjárat vagy a Verdák mesefilmek karaktereivel, illetve a különböző szuperhősök vagy épp a Csillagok háborúja filmek szereplőivel díszített füzetet bármely fiúcska elfogadja. Azonban nem csak a fedlapon látható képek alapján választhatunk, hanem a füzetek formája és a fűzés típusa is eltérő lehet. A spirálos fűzésű jegyzettömbök ideális választásnak minősülnek, ha időnként egy-egy lapot el szeretnénk távolítani a tömbből, hiszen a spirálos fűzésnek köszönhetően ez az eljárás nem hagy nyomot maga után. A ragasztott vagy fűzött füzeteknek pedig pont ez az előnye, hiszen ezen változatoknál egy lap kiszakítása meglátszik, tehát a füzet sértetlensége mindig ellenőrizhető. És ha már pont szóba került, akkor természetesen az áruházunk kínálatában olyan naplók is találhatóak, amelyek kulccsal nyilnak illetve záródnak, így a napló írója teljes biztonságban tudhatja a titkait. Természetesen ezek a naplók első sorban a lányok számára lehetnek érdekesek, de a Star Wars-os változatok igen népszerűen a fiúk körében. A jegyzetfüzetek nem csak díszítésükben, de formájukban is egyediek lehetnek. Köszönhetően a stancolt eljárásnak a legegyedibb formájú noteszeke közül lehet válogatni, ahol természetesen a forma illeszkedik a notesz borítójára nyomtatott mintához.

Végül de nem utolsósorban szót kell ejteni a kifejezetten rajzoláshoz ideális vázlatfüzetektől és noteszekről is, amelyek azon gyerekeknek (és persze idősebbeknek is) kiváló választás, akik szeretnek rajzolgatni, és szeretnék, ha az általuk készített rajzok és vázlatok egy helyen, könnyen áttekinthető formátumban lennének.

Notesz, jegyzettömb63 termék elérhető