A repülő játékok rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek a gyerekek körében. Számtalan méretben, formában és funkcióval érhetőek el, így minden igényt kielégítenek

Már az idők kezdete óta foglalkoztatja az embereket a repülés gondolta és nincs ez másképp a gyerekeknél sem. Szinte nincs is olyan gyermek, aki legalább egyszer életében ne szeretne pilóta lenni. Szerencsére már nem kell addig várniuk és a repülő játékokkal is megtapasztalhatják a repülés remek élményét.

A repülőgépek és helikopterek kínálata igen széles, így találunk olyan játékokat, melyek csak külsejükben formázzák meg a repülőket és akad olyan is, melyek valóban repülnek is. A legkisebbeknek természetesen az olyan játékok nyerik el a legjobban a tetszésüket, melyeket ők emelhetnek a levegőbe. Itt fontos a játszhatóság és a sok kiegészítő. Az Ecoiffier repülőkbe a gyerekek figurákat ültethetnek és a saját kezükkel emelhetik őket a magasba. Itt jellemző a sok mozgatható alkatrész, nyitható pilótafülke, figurák és kiegészítők, mint bőrönd vagy létra kocsi. Találunk komplett kifutópályát is, ami összecsukható és hordozható, majd később egy szempillantás alatt szétnyitható és újra használatba vehető.

Népszerűek még a Mattel Fisher-Price Imaginext termékei, melyek szintén a kisebb gyermekeket célozzák meg. Itt találkozhatunk például repülővel vagy akár helikopterrel is, melyeknél szintén a játszhatóság a lényeg. A Dickie Toys olyan repülőgépeket kínál, melyek hang és fény funkcióval rendelkeznek, hogy teljesebb játékélményt nyújtsanak. Ezek rendszerint Scale repülők, melyek teljes mértékben a valósághű repülőgépet mintázzák, mint például a JumboJet.

A repülés világában továbbhaladva akadnak olyan gépek, melyeket a falra lehet függeszteni és bekapcsolva őket a kis propellerhajtás segítségével elkezdenek körözni, mintha valóban repülnének. Ezek a fali repülők amellett, hogy remek szórakozást nyújtanak, látványnak sem utolsóak és igazi díszei lehetnek a szobának.

A Günther cég számos olyan repülőgépet gyárt, melyek valóban röptethetőek. Egy részük úgynevezett vitorlázórepülő, amely valódi aerodinamikai jellemzőkkel bír és eldobva szabad téren messzire száll. Ebbe a csoportba tartoznak a gumis repülőgépek is, csak ezeknél a meghajtást valódi propeller biztosítja, melynek egyik vége a repülőhöz van erősítve, a másik pedig a propellerhez. A dolgunk annyi, hogy kézzel feltekerjük a propellert addig, amíg a gumi engedi, majd szintén szabad téren elengedjük/eldobjuk a repülőt, ami aztán messzire szállhat, köszönhetően a meghajtásnak. Ezekkel a remek gépekkel igen nagy élmény lehet egy-egy családi vagy baráti kirándulás a szabadban.

Gyakoriak még a kilőhető gépek, melyeket egy állványra téve és azon egy pálcát meghúzva magasra repíthetjük őket. Itt találunk repülőt és helikoptert is a választékban. Természetesen itt a pálca meghúzásának erősségétől és gyorsaságától függ, hogy gépünk milyen magasra emelkedik majd.

Ha repülőgépet szeretne vásárolni, akkor webáruházunkban garantáltan megtalálja a legmegfelelőbbet, melyben sok örömét leli majd a család!

Helikopterek, repülők38 termék elérhető