Egy Star Wars rajongó a kulcsait sem bízza rá bárkire, hiszen erre a feladatra is a legalkamasabbak a kedvenc univerzumának figurái

A Star Wars film 1977-es bemutatását követően olyan népszerűség és rajongás kezdte övezni az alkotást, amit korábban még egyetlen produkció seteében sem tapasztaltak sem a kritikusok sem pedig a filmeket gyártó stúdiók. George Lucas a film rendezője azonban meglátta a lehetőséget ér különböző játékgyártókkal kötött üzleti megállapodást, aminek értelmében pénzt tudott csinálni a filmekben feltűnő szereplők és járművel játékmásolataival. Többek között ennek köszönhetően nem voltak anyagi akadályai a folytatás elkészülésének, illetve a megjelenő figurák csak még jobban fokozták a film körüli rajongást. Az iskolákban elindultak a figurák cserélgetései és egyre keresettebbek lettek a Star Wars filmekhez köthető játékok. A Star Wars mára szinte minden területen megjelent a rajongók legnagyobb örömére, és úgy fest, hogy az elkövetkezendő években a filmszínházak műsorára is évi rendszerességgel kerül egy-egy új film ami Star Wars univerzumban játszódik, vagy éppen a klasszikus szereplők életével fogalakozik.

A kulcstartók tekintetében nagyon nagy lehetőségek vannak, hiszen a kulcstartóhoz méretezett figurák között szinte mármint el lehet készíteni, így mindenki megtalálhatja a magának megfelelőt. A gyerekek választhatnak a Star Wars animációk figurái közül, hiszen a Klónok háborúja és a Disney gondozásában futó Star Wars Lázadók is kiváló lehetőséget kínál a gyermekbarát figurákra, amelyek a lézerkardoktól a karaktereken keresztül a legkülönfélébb űrhajókig is terjedhet.

Az idősebb korosztály számára pedig a filmekben látható karakterek, droidok és járgányok azok amik potenciális választás lehetnek egy-egy kulcstartó szerepére. Az előzmény trilógia épp úgy tartogat kultikus szereplőket, mint ahogy a klasszikus három rész. Abban pedog biztosak lehetünk, hogy a Disney bábásokdása alatt megszülető új trilógia és az előzmény filmek, amelyek olyan ikonikus karakterekkel foglalkoznak, mint Han Solo vagy épp a rettegett fejvadász Boba Fett szintén sok olyan elemet tartogat amelyekből nagyszerű kulcstartók készülhetnek.

Az áruházunk kínálatában található különféle kulcstartók között egészen biztos megtalálja azt a változatot ami a legmegfelelőbb lesz a kulcscsomóhoz, legyen az egy Rohamosztagos vagy Darth Vader sisakja, az Erő használók lézerkardja vagy a Birodalom avagy a lázadás seregét erősítő járművek egyike. Választhatsz a legegyszerűbb figurák közül épp úgy, ahogy az elemek lámpával kiegészített változatok közül, abban azonban biztos lehetsz, hogy egy ilyen vagány Star Wars-os kulcstartónak köszönhetően sokkal kevésbé fogod a kulcsaidat elhagyni.

Kulcstartó figurák1 termék elérhető