A kártyajátékok nem csak a felnőttek kiváltsága, hiszen számtalan kártyajáték létezik, amelyet kifejezetten gyerekeknek találtak ki, valamint nagyon elterjedt a különböző mesefilmek szereplőivel díszített kártyajáték is

A legfiatalabb korosztály számára is rengeteg kártyajátékot lehet találni. a játszható kártyáktól a gyűjthető kártyákon keresztül a Walt Diseny mesefiguráival díszített lapokig szinte minden létezik. A mesefilmek figuráival díszített kártyák önmagukban a képek miatt is nagyszerű élményt nyújtanak a gyerekek számára, hiszen egy-egy mesefilm kellemes élményei minduntalan felidéződnek minden egyes alkalommal, amikor a színes lapok kézbe kerülnek. Ezen felül a mesehősökkel számtalan egyszerű kártyajáték is kombinálható. Talán a legegyszerűbb változat a párosítós kártyajáték, ahol a gyerekek minden kártyának a párját keresik, illetve hasonló a kvartett is, ahol egy egy gyűjtemény akkor lesz teljes, ha mind a négy összetartozó lapot sikerül a játékosnak begyűjteni. Ezeken felül számtalan érdekes egyszerű szabályokkal rendelkező játékot ismerhetnek meg a gyerekek, miközben olyan közkedvelt Disney mesék szereplőivel találkozhatnak, mint a Verdák, a Mickey egér, a Micimackó, vagy a klasszikus mesék hercegnőit felvonultató Disney Hercegnők.

Természetesen az olyan népszerű kártyajátékokból is létezik junior vagy gyerek kiadás, mint az UNO. Persze az UNO Junior szabályai sokkal egyszerűbbek, és kevesebb akciólappal van ellátva, mint a hagyományos változat, így a gyerekeknek könnyen és gyorsan megtanulható a játék, ezért minimális szabálymagyarázat után neki lehet ülni a játéknak. Nagy valószínűséggel egyetlen lejátszott játék után a gyerekek már teljesen tisztában lesznek a játék menetével és szabályaival, amelyet időről-időre saját szabályokkal fognak kiegészíteni. Ezzel fokozzák a játékélményt, illetve kellőképp változatossá teszik a játékot.

Végül, de nem utolsó sorban a gyerekkártyák között számtalan állatos és járműves kártya található. Ezeknek a kártyáknak a játszhatóságára a gyerekek pillanatok alatt képesek szabályokat kitalálni, és a kártya nem csak egy képpel illusztrált lap lesz, hanem egy szórakoztató gyerekjáték. Az ilyen kártyák esetében nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a temérdek mennyiségű információt, ami a kártyák használatával a gyerekek tudásanyagát bővítik.

Gyerekkártyák és Walt Disney kártyák25 termék elérhető